2008 október tájékán elhatároztuk, hogy szeretnénk Nikolettánknak kis tesót. Eleve úgy gondoltuk, hogy hamar jöjjön, mert 30 éves koromig szerettem volna szülni két gyereket, meg együtt nőjenek fel, olyan 3-4 évet tartottunk ideálisnak a két csemete között. 2 év nekem túl necces lett volna, meg 4 évet egyhuzamban képtelen lettem volna otthon maradni. Jobb volt ez így, hogy visszamentem egy évet tanítani. Addig Nikike anyukámmal volt.
Reméltem gyorsan összejön a baba, erre jó esély volt, mert Niki már a második hónapban megfogant. Aztán december elején nem jött meg az én svájci órához hasonlóan pontos menzeszem, így kezdtem már belelovalni magamat, hogy Karácsonykor jó hírrel szolgálhatok a családnak. Bár ne tettem volna, mert sajnos 5 nap után beköszöntött. Nagyon csalódott voltam, tudni kell rólam, hogy eszméletlen türelmetlen ember vagyok, meg ha nagyon akarok valamit szász százalékig kitartok a dolognál. Szóval itattam az egereket rendesen.
Hála a Jó Istennek nem sokáig ittak az egerek, mert január végén, pontosan 25-én pozitív terhességi teszttel büszkélkedhettem. Akkor már 10 napja nem jött meg. Mivel nem voltam benne biztos a szalagavató bálon még jót mulattam, táncoltam, gondoltam is hátha abba a szexi estélyibe, amit viselek egy darabig úgysem férek majd bele.
Az elején titkoltam a dolgot, csak a közvetlen családtagok tudták, a munkahelyemen a 10. hét környékén szóltam, lévén tesit is tanítottam és nem akartam, hogy azt higgyék nem akarom bemutatni a gyakorlatokat.
Az első harmad nagyon nehéz volt, nagyon éhes voltam mindig, és ha nem ettem, akkor fájt a gyomrom, és fémes ízt éreztem a számban. Émelyegtem, a szagokat nem bírtam, főleg mikor a dolgozóban a WC-re mentem, gázálarcot kellett volna hordani. Sokat aludtam, mindig fáradt voltam. Folyamatosan görcsölt a hasam, a gyomrom, ha ettem valamit, később a belgyógyászaton ki is vizsgáltak, volt hasi ultrahang, vér és vizeletminta vétel. Nem találtak semmit. Aztán egyik napról a másikra eltűntek a tünetek és jobban lettem.
Ugyanahhoz az orvoshoz mentem, akinél Nikit szültem, a szülésznőt is felhívtam, hogy elvállal-e megint.
Az ultrahangos vizsgálatokon minden rendben volt.
A második harmadban a 20. héten megkérdeztük Pistivel az orvosnál, milyen nemű a kis magzatka, kiderült lányunk lesz megint. Nem bántunk, mert mindketten boldog szülei voltunk már egy kislánynak és titkon mindketten megint lányra vágytunk. Hozzá kell tenni, hogy az ismerőseink fiúgyerekeihez összehasonlítva, mindig megerősítést nyert számunkra, hogy lányos szülőnek lenni jobb. Riasztott a fiúk durvasága, harsánysága, darabossága mindkettőnket. Lelkületileg lányos mama vagyok, gyerekkoromban is a babáimat elraktam a lányaimnak, mondtam is lesz két lányom, az egyik Nikoletta lesz biztos.
A Noémi néven nem sokat gondolkodtunk, mert mindkettőnknek nagyon tetszett. Nekem azért mert ismertem egy nagyon szép lányt, akit így hívnak. Gyerekkoromban (8 év volt köztünk) csodáltam, mert magas, karcsú, természetes szőke, és vakító kék szemű lány volt, minden fiú őt csodálta. A név jelentése is gyönyörűségem. A ráadás az, hogy N betűvel kezdődő nevet akartunk megint, tehát stimmelt minden. Második névként az Eszter volt a favorit, szerintem az egyik legszebb lány név, apukám szerette volna főleg ha adjuk neki.
Az eredményeim jók lettek, szépen fejlődött a pici lány.
A harmadik harmadban azonban olyan dolog történt, amire legrosszabb rémálmaimban sem gondoltam. Az orvosom a 34 héten közölte vizsgálat után, hogy ő sajnos nem tud bent lenni a szülésnél, mert nem lesz itthon, meg blablabla..., mert utána már nem tudtam a szavaira figyelni. Azt hittem összeesem ott azon nyomban, a második gondolatom az volt, hogy behúzok egyet neki, de aztán mondott három kolléga nevét , hogy segít átadni nekik. Utólag kiderült, hogy nem baj, hogy áttestált másra, mert valaki feljelentette a kórházban, és azért nem tehette be oda a lábát, csak persze a pácienseinek mást mondott.
Szóval a hír után felhívtam Andit a szülésznőmet, ő azonnal mondott egy nevet, telefonszámot, hogy van egy fiatal doki, aki biztos megfelelő lesz.
Azon a vasárnapon találkoztunk is Zolival és megvizsgált, mondta úgy látja, hogy a lányom hamarabb fog jönni, mert nagyon a célegyenesben van, ekkor voltam a 36 hét elején. A következő héten különösebb dolog nem történt, elmentem még az utolsó védőnői vizitre, vérvételre. Ellátogattam a terhestornára is, ahová már a 25 héttől szorgalmasan jártam. Az első CTG vizsgálat sem mutatott semmit hétfőn.
Ám a következő héten már éreztem a jósló fájásokat minden nap. Szombaton meghívást kaptunk egy bulira, úgy gondoltam elmegyek, miért is ne, a kórházi csomag az autóban volt már úgyis, ha itt az idő.
A buli után mikor lefeküdtem 10 órakor éjfélig sikerül aludni, na de aztán beindultak a dolgok. Egész éjszaka le sem hunytam a szememet úgy jöttek a fájások szépen először 20 percenként, aztán 15, majd reggel már 10 percenként. Fél 7 tájékán elmentem megfürödtem, hajat mostam. Lévén mivel már szültem egy gyereket, éreztem, hogy indulni kell, de nem hamar. Felhívtam Andit és ő is azt mondta, menjünk be a klinikára.
4 megjegyzés:
Azért klassz dolog egy kispasi is. :-) Egyébként az én családképem is úgy nézett ki valaha, hogy apa, anya és két leányka. :-)
Poppy! Nekünk a környezetünkben csak vad kisfiúk vannak, ez riasztott, tőlünk. Egyedül a pesti barinőm kisfia lágy!
A te kisfiad azért szerintem aranyos lesz!
Szerintem is. :-))) Sőt, már most is az. ;-)
Így is maradjon:)
Megjegyzés küldése