Úgy gondoltam ha már Noémiről is írtam megemlékezést, olyan jó volna, ha Nikiről is lenne egy, így jó lesz később visszaolvasni.
Íme ez Nikoletta 4 évének története:
Vissza kell mennem az időben, vagyis 2006 Szilvesztere van, és mi Baján vagyunk egy wellness szállodában, hogy ott köszöntsük az Újévet. Ekkor már 2 és fél éves házasok voltunk és 3 éve ismertük egymást. Én már az utolsó évemet kezdtem Budapesten a Testnevelési Egyetemen. Már 3 hónapja legalább nem szedtem az antibabi tablettákat, hogy felkészítsem a szervezetemet egy egészséges terhességre. Ezen a jeles estén döntöttük el, hogy zöld utat adunk a dolognak.
Nem voltak könyveim, de azért elég tudatosan, mint mindenben álltam az ügyhöz. Szedtem Elvitet, magzatvédő vitamint, egészségesen éltem, mint mindig.
Január végén az eddig időre jövő menzeszem nem jött meg, vártam-vártam pár napot, aztán megcsináltam egy tesztet. Pozitív lett. Nagyon boldog voltam, egyből megosztottam ezt az anyukámmal, de lelkére kötöttem, hogy másnak ne szóljon. Pisti ott volt velem a tesztelésnél. Kezdtem beleélni magam, hogy anya leszek...
Először is kértem időpontot egy neves nőgyógyásztól, -akit a kolléganőm ajánlott,- aki egyben genetikus professzor is volt. A 8. hét körülre kaptam időpontot.
Sajnos nem sokkal a telefonbeszélgetés után a baba elköszönt tőlünk, vagyis spontán vetélésem volt. Szerencsére hogy ez még a 3-4 héten következett be, nem később, mert az tudom borzalmas. Lelkileg azért ez sem volt könnyű. Mindenesetre a szülészt nem mondtam le, vizsgáljon meg legalább.
A professzor alaposan magultrahangozott, azt mondta minden rendben van odabent, mondott tanácsokat, biztatott. Mondta, hogy mérjem a reggeli hőmérsékletemet, vezessek termékenységi grafikont és hozzam el neki. Adott egy időpontot áprilisban.
Nem kellett vezetnem nagyon a grafikont, ugyanis március elején miután 10 napja nem jött meg a vérzésem, csináltam egy tesztet és pozitív lett. Felhívtam az asszisztensnőt és a 12. hétre adott időpontot.
Tulajdonképpen ez a terhesség teljesen zavartalanul zajlott. Mindenkinek ilyet kívánok. Nem voltak rosszulléteim, egy kis émelygést leszámítva. Egyedül a szagokat nem bírtam azért elviselni. Energikus voltam, sportoltam, dolgoztam, jöttem-mentem.
Az első harmadbéli vizsgáltok tökéletesek lettek. Az AFP pont középértéket mutatott, a tarkóredő és a baba paraméterei is ideálisak voltak. A doki bár fura volt, mert olyan angol humora volt, és mint a székely ember ritkán szólt, de akkor fontosat.
Én kislányról álmodtam, anyukám és anyósom szintén. Pistinek mindegy volt, de tudom, hogy inkább picit kisfiút gondolt. Természetesen a természetes szülés és az egészséges magzat volt a cél, de azért vágyak vannak, csak nem mindenki mondja ki.
A második harmad is zavartalan volt, jó laboreredményekkel, a cukrot kivéve, az egy kicsit magas lett, így a szénhidrátokat kicsit minimalizálnom kellett.
Elérkezett a 20. hét és mi rákérdeztünk a baba nemére. KISLÁNYT VÁRTAM. Iszonyat örültem, egy kislány, egy kis hercegnő, akit öltöztethetek, fésülgethetek, a babáimat odaadhatom neki. Pisti is örült,de azért a férfiak először fiút szeretnének, ameddig nem lesz lányuk, attól kezdve nem is értik miért akartak fiút. Lányok és apák, a szerelem örök, a fiúk nem váltanak ki belőlük ilyen érzéseket. Anyukám és anyósom is örültek a hírnek. A nevét illetően vitatkoztunk, mert a Nikoletta név mellett még a Enikő, Melinda és az Adrienn név is labdába rúgott. Sokáig Adrienn volt, de aztán mivel anyukám is az , egy harmadik Adri már túl sok lett volna, így az olasz Nikoletta név mellett döntöttünk.
A munkahelyemen már sejteni vélték a dolgot, többen örültek, mások vészmadárkodtak, megint mások meg irigyen rám se bagóztak. A hasam elég kicsike volt, ugyanúgy, mint Noncsival, tehát néha azt hitték csak a hasamra híztam egy kicsit.
Augusztusban egy pár napra Orfűn nyaraltunk Pistivel, még utoljára kettesben.
Nagyokat ettem, élveztem a terhességgel járó előnyöket, szerettem ezt a periódust. Az iskolában a tanítványaim nagyon kedvesek, aranyosak voltak. Udvariasan előreengedtek mindenütt, kinyitották az ajtót, jól viselkedtek, nem volt panaszom rájuk.
A harmadik harmad sem tartogatott meglepetéseket. Az úszást abbahagytam, csak a terhestortát látogattam bőszen. A babaholmik gyűltek és gyűltek. Nem vagyok babonás, én Istenben hiszek. A babona butaság.
Telt múlt az idő, és eljött 2006 novembere, 18-19-ére voltam kiírva. Elbúcsúztam a munkahelyemen. Többen adtak ajándékot. Kicsit szomorú voltam.
Kezdtem félni a szüléstől. A CTG vizsgálatok megkezdődtek, a védőnői látogatások ezzel egy időben megszűntek. A 38. héten az orvosom úgy látta, hogy jövőhetén meg lesz baba, el fog utazni hétvégén, tehát jó lenne ha pénteken megszületne.
November 16-án csütörtökön még megnézett, mi újság a leányzóval. Azt mondta holnap meglesz, mert nagyon lett van a feje és kezd kinyílni a méhszáj. Én mondtam is, hogy tegnap, tegnap előtt görcsölt a hasam, olyan menstruáció szerűen. Beutalt a Női klinikára reggel 8-órára mellbimbó stimulálásra, hogy meglássuk, hogyan reagál rá a baba...
