Csütörtökön délután fél 4-kor én és 15 kolléga az iskolából, ahol gyógytesit tanítok egy hajóban eveztünk a Tiszán. A hajó elején egy sárkányfej volt, mily meglepő.
Régen, már van annak 8 éve, hogy utoljára túra kenuztam. Még a testnevelés szakon a vizitábórban volt kötelező a kajakozás mellett kenuznom is. Hát akkor sem és most sem élveztem a dolgot annyira. Maradok a kosárlabdánál.
Egy tesi tanár kollégám ült a hajó elején ,és ütötte a dobot, amivel a ritmust adta meg, hogyan is húzzuk egyszerre a lapátot. Kit piszkált mindig?
A táj szépsége és a a kollégák jókedve kárpótolt minden bicepsz , váll és derék fájdalomnál. A hátam mögött lévő férfiú állandóan lespriccelt a folyó nem éppen tiszta vizével, miközben néha a hátamba szúrta az evezője végét. Persze bocsánatot kért mindezekért, de kérem így kell udvarolni?
Egy órát eveztünk csak, de én egy örökkévalóságnak éreztem. Alig vártam, hogy megérkezzünk a kiindulóhelyre és dobbantsak haza.
Másnap szerencsére az edzett karjaimnak, nem volt izomlázam.
