Megvan a jogsi

Ma reggel sikerült abszolválnom a forgalmi vizsgát elsőre. Nagyon bennem volt a zabszem. Fájt a gyomrom, a szívem majd kiugrott a helyéről.

Akkor nyugodtam meg, mikor az oktatom Árpi (időközben váltottam Márta öccsére) közölte, hogy rendes komát kapok. Szóval nem az a szívatós fajta. Ha nem csinálok nagy hülyeséget, akkor nyert ügyem van. Azon imádkoztam, csak egy idős banyekot ne kapjak. Hát imáim meghallgatásra találtak.

A vizsga menete a következő volt. Mielőtt elindultam, meg kellett tennem a napi rutint az indulás előtt, azaz gyújtás fel, lámpák felkapcsolása, kiszállás, a kerék, világítás, ellenőrzése, majd a kocsiban a kormány és a fék kontrollálása. Aztán, mikor tényleg indult a vizsgakör, egy kis gurulás előre és fékpróba.

A kör 40 perc volt. 

Olyan nyugalommal vezettem, abszolút nem zavart, hogy ott volt a pali, mert beszélgettek egyfolytában Árpival. Nagy baromságot nem csináltam végül is. A végén viszont már fáradtam és kicsit lassabban reagáltam a dolgokra. A tükröket viszont állandóan néztem. A villamost, a gyalogosokat, a táblákat meg pláne. Szeged amúgy most egyébként háborús övezetre emlékeztet. Tele van útépítésekkel, felújításokkal.. Dugó hátán dugó. Még forgalom irányító rendőrök is voltak.

A vizsga végén vagy 20 embernek küldtem örömömben üzit. 

Hát nagy malom kő esett le a szívemről. Éppen sikerült a munkakezdésre teljesítenem a feladatot. Nem beszélve arról, hogy nem kis pénz volt elsőre (jó a rutin másodikra)  is átmenni mindenből.

Alig várom, hogy vezessek országúton, autópályán Pestre, külföldre. A városban utálok. 

Előbb azonban a saját kocsinkat jó meg kell szoknom, mert benzines, én meg dízelesen tanultam. 

De most fürdök az elismerések tengerében.