Noémi kórházban volt

Most már tudok erről írni! Eddig képtelen voltam...

Igen, sajnos kisebbik lányom szerda este 8-tól, péntek 2 óráig kórházban volt, a fertőző osztályon.

A rémálom szerdán reggel kezdődött, tisztába tevés után hányt egy nagyot a kis drágám, de ez csak a kezdet volt. A nap folyamán aztán még kétszer-háromszor  tette ezt, bár az kisebb mennyiségűek voltak, emellett alig ivott, evett, hasmenése is volt, kicsi is a súlya, így  délután úgy döntöttünk, hogy irány az ügyelet. Ott megvizsgálta egy doktornő elég alaposan, a torkát látta, hogy egy kicsit piros, meg a belei elég intenzíven dolgoztak. Mivel alig evett-ivott, úgy döntött beutalja az Újszegedi Gyerekkórházba, nézzék meg ott is, mert kiszáradás veszélye fenyegeti. Valahogy én is tartottam ettől, mert készítettem neki már itthon csomagot, ha bent kell aludnia. Mégis mikor közölték velem, hogy bent tartják és kap infúziót, azt hittem elájulok, el  is sírtam magam egy kicsit, de muszáj volt tartanom magam előtte. Bekötötték a kanült  a vénájába és kifeszítették a végtagjait az ágyban, borzasztó látvány volt, mikor azt a pici testét ilyen elgyötörten láttam, azt hittem meghalok. Legutoljára akkor éreztem magamat így, mikor Nikit szülés után a második napon a sárgaság miatt a szemeit letakarva betették fény alá.

Ahogy betették az ágyba, Noémi rángatni kezdte a kötéseket és sikerült kirángatnia a csövet a vénájából. Erre elvitték, hogy megszúrják megint. Én utána mentem, mert természetesen üvöltött, de mondták most menjek el, mert később nehezebb és csak 8-is maradhatok, addig van látogatási idő.

Az megérne egy cikket nekem bárhol, hogy egy ilyen kicsi, éjszaka szopós baba mellett nem lehet ott az anyukája éjszaka, ez egyszerűen kegyetlenség úgy érzem. DE NEM IS FOGOK E MELLETT SZÓTLANUL ELMENNI.

Mit volt mit tenni, ott kellett hagynom úgy, hogy sír. Akinek van gyereke tudja mit érezhettem. Mikor kijöttem onnan csak sírtam sírtam, úgy éreztem elvesztettem a lelkem, kitépték a szívem. Most is mikor írom e sorokat is csak sírok.  Úgy kötődünk egymáshoz, szimbiózisban élünk, hogy nincs rá szó micsoda fájdalom ez.

Mikor Nikiért elmentem tartanom kellett magamat ő előtte is, mert egy anyának erősnek kell lennie. Hazajöttünk, lefektettük Nikit. Utána csak tengtem-lengtem a szobában, melyben együtt alszom az én kis angyalkámmal már csaknem 13 hónapja minden éjszaka, és most nincs ott, a ruháit szorongattam magamhoz és megint meghaltam egy kicsit, nem tudtam enni. Inni a tej miatt kellett. Aludni csak darabokban tudtam néztem az órát , szuggeráltam, hogy múljon már, legyen már 10 óra, hogy induljak hozzá. Ilyenkor bezzeg egy évezred ahogy múlik az idő. Mindenféle rémképek gyötörtek, hogy mi lesz vele ott nélkülem, nem tud majd elaludni, sírni fog egész éjszaka, és hogy nem érti mi történik vele, anyukája miért hagyta egyedül.  Hogy bántani fogják, kiesik az ágyból stb.

Másnap miután mint egy robot  Nikolettámat elvittem az oviba, takarítottam, hogy eltereljem a gondolataimat.

Mikor beértem 11-re Noncsihoz, nem sírt, de kivolt kötözve még mindig kapta az infúziót, már a második adagot, mert az első után sem volt sok pisikéje. Volt vizelet és vér mintavétel. Láttam a szúrásnyomokat a kezén és a fején. A nővérkék próbálták megetetni azt mondták cumisüvegből. Erre válaszoltam, hogy pohárból tud csak inni. Nekem ivott is egy kis teát. Kértem, hogy hadd szoptassam meg. Levették az infúzióról és 150 ml-t benyomott. Nagyon csodálkoztak ezen, hogy szoptatok még ilyen korú gyereket, mintha ufó lennék, mintha az ördögtől való lenne. Pedig ez a legjobb gyógyír!!!

Utána végre a doktornő, pontosabban a méltóságos főorvos asszony is előkerül, miután Pistivel többször kértük, hogy számoljon már be mi a baja kincsünknek. Elmondta, hogy nyákos volt a széklete, volt hőemelkedése, más eredmények a baci meg a vírus csak később érkeznek meg. Kérdezte mit evett, mondtam egy kicsi tejszeletet előző este megkóstolt, mondta lehet, hogy ez volt a ludas.

Mielőtt elment tájékoztatott arról, hogy még hányhat és ezért itt kell még aludnia.

Szegényke olyan rossz állapotban volt, mindenért sírt, ha kimentünk az ajtón üvöltött, nem találta a helyét.

Noémi szobatársa egy 3 és fél  hónapos kisfiú volt, aki mozgásilag nem volt teljesen egészséges, és ebből a kicsinyke életéből 2 hónapot egyfolytában kórházban töltött ilyen-olyan bajokkal. Az anyukája elmondta, hogy kedden már hazavihetik végre.

Szóval, folytatva a dolgot, sokat vigasztaltam a kis drágámat, a karomban aludt egy rövidkét. Fél 2-kor elmentünk Pistivel enni, aztán  vettünk neki vmi plüss állatkát, hadd örüljön. Mikor visszaértünk szóltak, hogy aludt egy kicsikét megint az ágyában. Megint megszopiztattam, majd játszottunk egy kicsit, aztán el kellett mennünk anyukámékhoz, ahol Nikike is volt. Ő is össze volt zavarodva, levágott egy nagy hisztit is. 6-kor visszamentünk a kórházba Pistivel. Megfürdettük lánykánkat, babusgattuk, szopi ,majd eljött a 8-óra és búcsúzni kellett megint.

Otthon eldöntöttük, hogy ha holnap is jól lesz Noémi, hazahozzuk, mert éreztem, hogy lelkileg így is megtörték ezek a dolgok, és gyógyszert adni, ápolni mi is tudjuk, ráadásul a pénz miatt tartják bent a gyerekeket tovább. Mondtam azt is, hogy odakötözöm magam a székhez, de nem hagyom el a kórtermet éjszakára sem.

Másnap szerencsére mivel az eredményei jók voltak kompromisszumot tudtunk kötni a doktornővel és hazaengedte 2-kor. Hétfőn a férjemnek vissza kell mennie a zárójelentésért, és ha bármi gond van hozzuk vissza a kislányunkat.

Most itthon van végre velünk! Nagyon sok türelemre és szeretetre lesz szüksége, hogy visszataláljon hozzám,  hozzánk, hogy bízzon megint bennem, bennünk. Napközben nem akar elaludni, csak éjszaka, emellett mindig a nyomomban van, sír, ha nem lát.

Befejezésként azt még megemlítem, hogy a nővérek, a személyzet nagyon emberséges volt a klinikán.

Kiderült az is ki a jóbarát, ki aggódik veled, ha baj van. 

Kiderült, hogy csodálatos férjem, szüleim vannak, akik tartották a lelket bennem, fogták a kezem, Nikivel foglalkoztak, míg megnyugszom.

Most nőttem fel igaszán.

A LEGFONTOSABB DOLOG PEDIG EZ A KÉT KISLÁNY AZ ÉLETEMBEN, NÉLKÜLÜK MEGHALNÉK...

"Gyermeket vállalni igen nagy elhatározás...Úgy dönt az ember, hogy élete végéig a testén kívül dobogjon a szíve..."